Deutch English Szent István Étterem és Borozó - Szeged, Szent István tér sarok- tel.: 62/633-763

A vendéglátás története

A MARGITSZIGET ELFELEDETT VENDÉGLÁTÓHELYEI

Ha ma vendéglátó helyeket keresve végigsétálunk a Margitszigeten, keserű csalódás érhet bennünket. A Casinó évek óta csak egy-egy rendezvény erejéig tart nyitva és a két nagy szállodán, valamint az idényjellegű büféken kívül szinte alig találunk egy árnyas kerthelységet, ahol egy ebéd vagy vacsora erejéig elidőzhetünk.

A PÉCSI NÁDOR SZÁLLÓ

Ami Debrecennek az Aranybika, az Pécsnek a Nádor szálló - mondhatnánk, de ez így nem lenne igaz. Az Aranybika ugyanis ma is üzemel, a Nádor viszont 1989-óta zárva van, a világörökségi címre vágyó pécsi belváros nagy bánatára.

ÉTEL ÉS ITAL A KÁVÉHÁZBAN

A "Fekete Leves" már a török hódoltság idején ismert volt Erdélyben, sőt ebben az időben Budán török kávézók is működtek. Buda és Pest 1686-os visszafoglalása után a két városban rövidesen megjelentek az első polgári kávéfőzők - ők voltak a magyar kávésmesterség megteremtői. Jó hírüket korán megalapozták: A nálunk járt utazók már több mint két évszázaddal ezelőtt szertevitték a világban kávéházaink hírét - nevét.

KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI NÉPSZOKÁSOK MAGYARORSZÁGON

A világ minden táján - így Magyarországon is - ősidők óta vannak a naptári évhez kapcsolódó népszokások, melyeket országonként, sőt országrészenként más és más hagyományok alapján ünnepelnek meg. A Karácsony és az Újév közeledtével most az ezekhez kapcsolódó népszokásokat elevenítjük fel.

VENDÉGLÁTÁS PEST-BUDÁN A REFORMKOR ÉS A SZABADSÁGHARC IDEJÉN - A KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÓ SZEMÉVEL

Ahhoz, hogy Pest-Buda az ország politikai, gazdasági, kulturális és irodalmi központja lett, nagyban hozzájárult a XIX. század első felének fejlesztési és építési programja. Lebontották a városfalakat, csatornázni kezdtek, fásították a Városligetet, utcasorokat építettek.

A TÉLI MULATOZÁS IDŐSZAKA - A FARSANGI ÉS A BÁLI SZEZON

A vízkereszttől - január 6 - hamvazószerdáig - húsvét előtti 40. nap - tartó farsang a bálok és vidám összejövetelek időszaka. Különösen a húsvéti böjtöt megelőző néhány napja mozgalmas, bár a bálok megszaporodása miatt ez az időpont mostanában március végéig is kitolódhat.

A SOMOGYI BETYÁRVILÁG

A magyarországi "betyárvilág" a XIX. század első harmadában alakult ki, három fő területen: Somogyban, a Bakonyban és az Alföldön. A betyárok legtöbbje pásztor volt vagy pásztor családból származott.

JÓZSEF ATTILA GASZTRÓNÓMIAI EMLÉKEI

Születésének 100. évfordulójára az UNESCO József Attila emlékévnek nyilvánította a 2005-ös esztendőt, így illendő, hogy mi is megemlékezzünk az 1905. április 11-én született költőről.

MÚLTBÉLI FOGADÓK ÉS KERTVENDÉGLŐK A DUNA MENTÉN

A dunaparti települések idegenforgalmának és vendéglátásának kialakulása legalább másfélszáz évvel előzte meg a Balaton partiét. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a Dunán történő áruszállítás már több száz éves múltra tekint vissza, a kikötők környékének pedig természetes velejárói voltak a fogadók, korcsmák és vendéglők is.

AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG I. rész

A cikkben előforduló, a témához kötődő fontosabb fogalmak, kulcsszavak:
jó modor, viselkedés, viselkedési szokások, előírások, szabályok, illemtankönyv, etikett, étkezési kultúra, étkezési szokások az ókorban, középkorban, illem, illemtan, étkezési szokások, hagyományok története, illemkódex, kínai fecskefészek leves, hattyúpecsenye, pávasült, hódfark és medvetalp, különleges halak, BRILLAT-SAVARIN, Theognis megarai bölcs

AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG II. rész

A cikkben előforduló, a témához kötődő fontosabb fogalmak, kulcsszavak:
jó modor, viselkedés, viselkedési szokások, előírások, szabályok, illemtankönyv, etikett, étkezési kultúra, étkezési szokások az ókorban, középkorban, illem, illemtan, étkezési szokások, hagyományok története, illemkódex,

AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG III. rész

A cikkben előforduló, a témához kötődő fontosabb fogalmak, kulcsszavak:
jó modor, viselkedés, viselkedési szokások, előírások, szabályok, illemtankönyv, etikett, étkezési kultúra, étkezési szokások az ókorban, középkorban, illem, illemtan, étkezési szokások, hagyományok története, illemkódex,

AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG IV. rész

A cikkben előforduló, a témához kötődő fontosabb fogalmak, kulcsszavak:
jó modor, viselkedés, viselkedési szokások, előírások, szabályok, illemtankönyv, etikett, étkezési kultúra, étkezési szokások az ókorban, középkorban, illem, illemtan, étkezési szokások, hagyományok története, illemkódex

AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG V. rész

A cikkben előforduló, a témához kötődő fontosabb fogalmak, kulcsszavak:
jó modor, viselkedés, viselkedési szokások, előírások, szabályok, illemtankönyv, etikett, étkezési kultúra, étkezési szokások az ókorban, középkorban, illem, illemtan, étkezési szokások, hagyományok története, illemkódex,

AZ ASZTALI ÖRÖMÖK ILLEMTANA AZ ÓKORTÓL NAPJAINKIG VI. rész

A cikkben előforduló, a témához kötődő fontosabb fogalmak, kulcsszavak:
jó modor, viselkedés, viselkedési szokások, előírások, szabályok, illemtankönyv, etikett, étkezési kultúra, étkezési szokások az ókorban, középkorban, illem, illemtan, étkezési szokások, hagyományok története, illemkódex

GUNDEL JÁNOS VENDÉGLŐI ÉS SZÁLLODÁI

A Gundel név hallatán elsőre szinte mindenkinek a városligeti étterem és Gundel Károly neve "ugrik" be először, pedig a dinasztia alapítója, Károly apja, Gundel János sem volt kevésbé ismert a szakmában. Bajorországban, Ansbach városában született 1844 március 3-án és 1857-ben 13 évesen barátaival - Kammer Ernő, Kommer Ferenc és Frohner János - indult szerencsét próbálni Magyarországra.

SZILVESZTERI MULATSÁGOK

Hazánkban ma a szilveszter fogalma szorosan összefügg a vidám, zajos és főleg bőséges lakomával, étellel és sok itallal megtartott mulatozással. A fiatalok által rendezett házibulik mellett szinte nincs neves szálloda vagy étterem, amely ne rendezne ismert művészek fellépésével óévbúcsúztató mulatozást.

RÉGMÚLT IDŐK KERTVENDÉGLŐI A BALATON KÖRÜL

A korcsmák és kertvendéglők és ezzel együtt a vendéglátás Magyarország szinte egész területén több száz éves múltra tekint vissza. Ennek ismeretében bizonyára sokan meglepődnek a Balaton környékének múltidézésén.

RÉGMÚLT IDŐK VENDÉGLŐI ÉS KERTHELYSÉGEI PESTEN ÉS BUDÁN

Budapest a kávéházak városa - hirdették már több mint száz éve a nálunk járt vendégek és gasztronómiai szakemberek. Buda és Pest vendéglátása azonban nem csak a kávéházairól, hanem hangulatos kiskorcsmáiról, vendéglőiről és nyári kerthelyiségeiről is ismert volt szerte a világon.

A GUNDEL DINASZTIA TÖRTÉNETE GUNDEL KÁROLY EMLÉKÉRE

Bizonyára senki nem lepődik meg azon, ha a magyar gasztronómia itthon és külföldön leginkább elismert dinasztiájának a Gundeleket nevezzük meg. A legismertebb közülük az 1883-ban született és éppen 50 éve elhunyt Gundel Károly volt, de a történet szálai sokkal régebbre nyúlnak vissza.